-Tudod,milyen maga alatt volt az első héten??-tátotta el száját Emily.
-Nem,hiszen nem voltam ott.És ha ott lettem volna,vagy ha csak tudom se változott volna semmi. Harry és köztem soha nem....-mondtam volna de az ajtó kinyílt és az ír manó elsőként ugrott rám.
-Hiányoztál Becus.-kezdett el puszilgatni.
-Te is nekem.-adtam neki egy hatalmas,vörös rúzsos puszit majd leszállt rólam.
-Ha olyan puszit kapok mint Niall akkor én is elkezdelek puszilgatni.-mondta Louis,az arcát pedig felém tolta.Neki is adtam egy "hiányoztál,ezért rúzsos leszel puszit" majd a mellettem ülő Liam felé fordultam.
-Hiányoztál szerelmem.-hajoltam felé és ő is megkapta a puszit.-Remélem Sophia nem lesz féltékeny.-nevettem el magam.
-Bolond vagy.-lökött meg.-Én nekem is hiányoztál cica.-nevette el magát,én pedig a tükör előtt álló Zayn-hez léptem.
-Beszélhetünk??-nevettem el magam,ő pedig a tükrön keresztül rám nézet.-Nyugi a hajad,így is tökéletes.-indultam az ajtó felé a többiek pedig nevetésbe törtek ki.
-Hiányoztál.-ölelt szorosan magához Zayn.
-Te is nekem.-öleltem meg én is.-Gratulálok.-adtam neki egy puszit.
-Köszönöm.Szeretlek,húgi.-adott egy puszit ő is.Mióta Zayn és én csak barátok lettünk kiderült,hogy az a nagy szerelem nem volt meg.Ő is rám,én is rá csak testvérként néztünk,aminek örülök,hiszen Faith elhunyt,és így elvesztettem a testvéremet.Zayn helyettesít egy kis űrt a szívemben,azzal,hogy a fogadott tesóm.
-Megnézted már a képet??-mutatott a kezemben lévő lapra,amit még nekik adtam oda,hogy írják alá,de csak Harry firkát rá valamit.
-Nem még nem.-emeltem fel.
-Nézd meg.-adott egy puszit Zayn a homlokomra és bement.A falnak dőlve leültem a földre és elolvastam a képet.
Soha többet nem hagyhatsz el.
SOHA!!
Harry xx
-Soha.-motyogtam és a pénztárcámba helyeztem a képet.Nem tudom,még mennyi ideig ültem ott és néztem a semmibe,de már csak arra eszméltem fel,hogy valaki mellettem ül.
-Igazat írtam.-szólalt meg rekedtes hangján Harry.
-Tudom.-fordultam felé.-Kéred azt a rúzsos puszit??-tereltem el a témát,ő pedig felnevetett.
-Igen,szeretném.-hajolt közelebb én pedig arcon akartam puszilni,de ő belefordult.-Ügyes.-motyogtam a szájába.Ő egy puszit nyomot számra,amivel tudtam mit akar üzeni. Harry igazán szeret.
-Sokan mondták már.-állt fel és engem is felsegített.
-Rúzsos a szád.-álltam elé,úgy,hogy hasa emelkedését éreztem.Furcsának találtam,hogy közeledésem miatt gyorsult levegő vétele.-Sajnálom.-léptem egyet hátrébb.
-Nem baj.-húzott magához és szemebe nézet.Smaragd zöld szemei csillogtak.-Letörlöd??-kérdezte lágy hangon.Lassan felé hajoltam.Ekkor levegővétele már olyan gyors volt,hogy nem tudtam követni.Kezemet szájára tettem és ujjammal letöröltem a rúzsom nyomát.
-Menjünk be.-bújtam ki szorításából.Mikor beléptünk Zayn,Liam,Louis és Niall egy gatyába álltak,póló nélkül és öltöztek.Mindenki a saját barátját bámulta,és segített neki,míg Liam egyedül állt a hatalmas tükör végén.Lassan felé sétáltam.
-Gondoltam segítek.-adtam rá egy kockás inget,ő pedig mosolyogva köszönte meg.Begomboltam majd adtam neki egy puszit.Liam az 5 fiú közül az akit a legjobban szeretek.Ő mindig mellettem volt,és sokat segített.Ezek a másoknak talán furcsa dolgok köztünk teljesen hétköznapiak.Nem egyszer szaladtam át a szobájába mikor senki se látott egy bugyiba és melltartóba,hogy segítsen ruhát választani.Nem zavart,hogy alul öltözve lát,sőt volt olyan,hogy segített megmosakodni.(ez akkor volt mikor Hope meghalt).Liam az én pót apukám.
-Mehetünk??-jött be Paul mi pedig kisétáltunk a öltözőből,és a limuzinba szálltunk.
-Hova megyünk??-tette kezét Em derekára Niall.
-Haza.-mondtuk egyszerre a lányokkal mire a fiúk mosolya lehervadt.
-Tudtok vigyázni magatokra.-vontam vállat és előkaptam a csörgő telefonomat.Tate írt egy üzenetet.
Majd felhívlak valamikor.
Tate xx
Az üzenet láttán elmosolyodtam,hiszen tök édes,hogy ennyire aggódik értem.
-Mi az??-vette ki kezemből a telefont El.
-Tate.-vontam vállat ő pedig elolvasta majd átadta Em-nek,aki pedig Pezz-nek adta.
-Aranyos fiú.-adta vissza a telefont Perrie.
-Tudom.-tettem zsebre.Otthon El Louis-sal eltűnt,Zayn és Perrie is megszökött,Niall és Emily pedig mosolyogva futottak a szobába.
-Fáradtak.-vont vállat Liam és elindult a szobájába.
-Este benézek.-kacsintottam már és bementem a konyhába.Csináltam magamnak egy forró teát és helyett foglaltam a kanapén azzal a szándékkal,hogy tv-t nézek.Sehol nem ment semmit,így ki is kapcsoltam és a gondolataimba meredtem.Milyen furcsa az élet.Lányok milliói álmodoznak arról,hogy a 1D-vel lakjanak egy házba,én pedig 1 hónapra elmentem.Bármit megtennének,hogy a fiúkkal ilyen jó viszonyba legyenek,és ezt én nem becsülöm meg.-Éppen beleszürcsöltem a forró italba mikor valaki lehuppant mellém.
-Mi baj elveszett lány??-szólalt meg Zayn én pedig ránéztem.
-Nem érdemlem meg,hogy itt legyen.-mondtam,ő pedig csodálkozva vette ki kezemből a bögrét.
-Mért nem??-ivott bele majd letette az asztalra.
-A sok Directioner bármit megtenne,hogy veletek lakjon,én pedig csak úgy elmentem.-mondtam és a vállára dőntöttem a fejem.
-A Directionerek sok mindent megtesznek,hogy boldogok legyünk és ezt nagyon köszönjük nekik.Te viszont befogadtál magadhoz.Nem úgy nézel ránk mint a One Direction-re,hanem mint 5 srácra,és ez nekünk nagyon fontos.-nyomot egy puszit a homlokomra és fölállt.-A göndör gyerek pedig teljesen oda van érted.És ne tagad,hogy ez nem kölcsönös.-ment fel a szobába én pedig elvettem a bögrém és megittam az utolsó korty teát.
-Szia.-ült le mellém Harry.
-Szia.-köszöntem neki,a poharat pedig az asztalra tettem.-Mesélj,hogy állsz a csajokkal.-löktem meg.
-Előbb vallottam be annak a lánynak,hogy szeretem aki fontos nekem.-mondta én pedig elnevettem magam.
-Én mit mondott??-faggattam tovább.
-Azt,hogy rúzsos a szád,letöröljem.-mosolyodott el.
-Én letörölte??-kérdezgettem még.
-Le.A ő szája is rúzsos.-nézet rám.
-Én letörölted róla?-kérdeztem.
-Szerinted megengedné??-hajolt közelebb.
-Lehet.Kérdezd meg tőle.-mondtam Harry pedig a szemembe nézet.
-Letörölhetem a rúzsod??-lehelte számra.
-Le.-bólintottam ő pedig megcsókolt.Azt a csókot sosem fogom elfelejteni.
*Másnap reggel*
Harry és én este lefeküdtünk,amit csodálatos volt.(a fantáziátokra bízom:Írói mj.)Reggel a telefont csörgésére keltem ami Hazza másik oldalán volt,így áthajoltam rajta és elvettem a telefont.A fejemet a mellkasára tettem és úgy vettem fel a telefont.Két keze a derekamra vándorolt.
-Igen??-szóltam bele Hazza arcát nézve.
-Szia Beca.Tate vagyok.-szólt bele a telefonba.
-Szia Tate.-köszöntöttem Harry keze pedig szorosabbá vált derekamon.
-Csinálsz ma valamit??-kérdezte én pedig elmosolyodtam.
-El akarsz hívni valahova??-kérdeztem Harry pedig ugyan olyan arccal húzott magára.
-Megan-ék bulit terveznek.-mondta Tate én pedig még jobban mosolyogtam.
-Jól hangzik.Te,Megan és a többiek??-kérdeztem és ekkor Harry karja megfeszült.
-Aha.Eljössz??-kérdezte én pedig hezitáltam de a derekamon lévő kezek jelezték,hogy a válasz nem.
-Sajnálom,de nem tudok. A lányokkal csajos napot tartunk.-mondtam Tate pedig a hangja alapján elszomorodott.
-Rendben.De azért majd hívj ha meggondoltad magad.-búcsúzott el.
-Hívni foglak.-tettem le a telefont és közelebb másztam Harry arcához.-Elmegyek zuhanyozni.-adtam egy puszit a szájára és kikászálódtam kezéből és az ágyból.
-Mehetek veled??-nyitotta ki szemét.
-Spórolunk??-vettem ki a fiókomból egy bugyit.
-Igen.-állt fel ő is.
-Gyere.-mentem be a fürdőbe,és levetkőztem,míg Hazz megengedte a vizet.Együtt álltunk be a zuhany alá.
-Szeretlek.-adott egy puszit homlokomra és nyomot a kezébe tusfürdőt.Megfordított és "mosni" kezdett.Mikor felső testem kész volt maga felé fordított,leguggolt és a combomat kezdte mosni.
-Ez mi??-mosta le a kezét és a lábamról is a habot.Lehunyt szemmel imádkoztam,hogy ne azt találja meg amit elakartam előle rejteni.
-Ezt én csináltam??-állt föl,de én még mindig nem válaszoltam.Kezével megfogta a kezemet és ott is megtalálta az ujj lenyomatokat.
-Én voltam az,Beca??-kérdezte,én pedig bólintottam egy aprót.-Sajnálom.-hunyta le a szemét én pedig közelebb hajoltam hozzá.
-Nem a te hibád.-mondtam,de mikor kinyitotta a szemét az már nem smaragd zölden csillogót.Fekete volt.-Nem a te hibád.-mondogattam és szemét néztem.Először sötét zöldes árnyalatot vett fel,majd egyre világosabb lett,míg elérte a szeretett zöldet.
-Jóvá fogom tenni.-puszilt szájon,majd kiszállt a zuhany alól,magára terített egy törülközőt.Elzártam a vizet,Harry pedig egy törülközőbe csavart.
-Amíg velem vagy nem esik bántódásod.-csókolt meg.-Ígérem.-emelt fel,majd bevitt a szobába.Magára kapott egy box-ert és egy melegítőt míg én egy bugyiba és melltartóba mentem a szekrényemhez.Elhelyezkedett a ágyamon és perverz mosollyal bámult.
-Imádlak.-mondta én pedig kivettem egy hosszított pólót.
-Ez jó??-mutattam felé ő pedig az ágyam szélére ült.
-Jobban örülnék ha így maradnál.-húzott magához.-De mivel ki kell menünk..-puszilt meg.-Ez megfelel.-engedett el,én pedig belebújtam a ruhába de Harry megállított és a derekamat nézte.
-Tényleg sajnálom.-adott egy puszit a lilás kék foltra.
-Harry már mondtam,hogy nem tehetsz róla.-mondtam ő pedig rám nézett.
-De,ez az én hibám Beca.-adott még egy puszit majd lehúzta a ruhám.
-Harry,nem az.-adtam neki egy puszit és elindultam az ajtó felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése